| Chapter 17 |
1 |
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt. --
|
2 |
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet? --
|
3 |
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. --
|
4 |
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. --
|
5 |
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök. --
|
6 |
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. --
|
7 |
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. --
|
8 |
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz. --
|
9 |
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. --
|
10 |
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. --
|
11 |
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. --
|
12 |
Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. --
|
13 |
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. --
|
14 |
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? --
|
15 |
Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. --
|