| Chapter 17 |
1 |
Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt. --
|
2 |
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet? --
|
3 |
Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket. --
|
4 |
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. --
|
5 |
Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök. --
|
6 |
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. --
|
7 |
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. --
|
8 |
Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz. --
|
9 |
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. --
|
10 |
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. --
|
11 |
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. --
|
12 |
Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. --
|
13 |
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. --
|
14 |
Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel? --
|
15 |
Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. --
|